Miért is jó az enneagramm? Lényege, hogy megértsük önmagunkat, miért viselkedünk,reagálunk úgy ahogy, az alapvető viselkedésmintáink miért ugyanazok minden kiélezett helyzetben, miért sérülünk rendszerint ugyanúgy mind a hétköznapokban, mind a kapcsolatainkban . A különféle személyiségvizsgálatok sok esetben nem adnak választ, hisz a személyiség felszíni jelenség, míg a karaktert a mélyben zajló folyamatok határozzák meg. Egy kicsit talán az egyéniségünk is innen eredhet. A mélyben zajló
Nos! Legutóbb a megértésnél tartottunk, s ha már eddig eljutottunk, gondoljunk csak bele mennyi mindent körbe tudunk rajzolni, azonban saját magunk eredendő működésének igencsak a felszínét kapargatjuk. Ha azt kérdezi valaki, ismerjük-e magunkat, az első válaszunk zsigerből mi más lenne, mint
- " Naná, nálam jobban senki nem ismer engem" -
S ez a válasz sajnos egy kicsit sántít. Ez bizony azért fura, mert ha megkérdezik tőlünk, hogy hogy hívnak, vagy hol születtünk, vagy ki volt az
Az ember hétköznapjainak mechanikussága, fejlődésünk legnagyobb gátja. Büszkén szajkózzuk, hogy fejlődik a tudomány! Igen, de a tudomány önmagában tudás alapú s a tudás maga nem azonos az értéssel.
Más leélni egy életet, s más megélni azt!
A szimpla élethez elég a tudás, s ennyivel akár ( a hétköznapi értelemben) "sikeresek" is lehetünk. A teljes élethez azonban elengedhetetlen a MEGÉRTÉS, ami viszont teljes értékű létezésünk alapköve.
Néhány kérdést fel kéne
A spiritualitás mint olyan, manapság kicsit ijesztően hangzik, minthogy társadalmunkban, hétköznapjainkban, nem nagyon megértett a maga "földönkívüli" jelentésével illetve jelentésbeli hiedelmével. Pedig, a spiritualitás benne lehet egy igazi cowboyban, egy asztalosban vagy éppen egy falusi öregasszonyban. Az orosz nyelvben volt egy kifejezés, az ún, " obivájtel" , ami annyit jelent, hogy " mindennapi ember" . Az ember, kinek spiritualitása semmi másban nem rejlik, mint a hétköznapjaiban
Amennyiben lehetne egy kívánságom, már szinte biztos vagyok, hogy tudást s méginkább megértést kérnék.
Tudás alatt nem a deriválás profizmusát, a találós kérdések 0.1 sec. alatti megoldását, a kovalens kötés pontos folyamatát, vagy az Árpád-házi királyok születési dátumának felmondását értem, hanem, hogy megértsem azt, mi van a bensőmben és mi van a környezetemben. Most kezdem felfogni, hogy ez nem pusztán a tudásról önmagáról szól, hanem a tapasztalatról, melyet eszközként kaptunk
Szerelmesek leszünk -- megnősülünk-- családot alapítunk-- s mindenki annak rendje és módja szerint teszi a dolgát, majd szép lassan észreveszi, hogy megint egyedül van, s minden szereplő arra panaszkodik hátsó szobákban, hogy vele nem foglalkoznak, nem kap elég figyelmet etc.
Miért van az, hogy megpróbálunk mindent magunkra húzni, mégis meztelenek maradunk. Elégedetlenek vagyunk a munkahelyünkkel, közben azért dolgozunk annyit , mert otthon nem kapunk levegőt.
Valami nem
Először: A döntést, azaz a szándéknak azt a pillanatát, amely megvalósulását tekintve akaratunk céljával megegyezik, nevezhetjük szuperpozíciónak azaz a végső kimenetel telejességének ( eredménynek). A kérdések tartalma döntő szerepet játszik a lehetőséghalmazok katyvaszának összeomlasztásában, tehát, az ú.n. szuperpozíció , magyarán mondva eredmény létrehozásában.
Ergo. Ha jó a kérdés, a válasz, illetve a végkifejlet, automatikusan megtörténik.
Hogyan kerüljük el a
Az ÉN-ek kapcsolati hálója ( amit felfoghatunk egyfajta mátrixnak is) társadalmunk legmélyebben gyökerező s egyben utolsó mentsvára is. Természetesen személyiségünknek teljesen ismeretlen ez a háló, mert mesterségesen generált énünk létezésünk szerkezetét más összefüggésben látja.
Az elkülönülés érzése okozza a legkomolyabb szorongásokat. Már sokan megírták, hogy a legkomolyabb trauma az életünkben, a magunkra hagyatottság. Ezt hívhatjuk elszakadásnak, elszigetelődésnek,elidegenedésnek. Nem
Nincs baj azzal hogy kissé előtérbe került az ÉN, hisz egészen a xx. század közepéig csak igen halkan lehetett róla beszélni, nehogy belerondítson abba a hatalmi rendszerbe, hierarchikus közegbe melyet az évszázadok, pontosabban évezredek alatt felépítettünk. Az ÉNnek erre az érvényesülésére szépen rá is telepedett a fogyasztói kultúra, hisz innentől jött a NEKEM ill. nekem IS kell. Ezzel egészen addig nem is lenne probléma, ha az irányítás a kezünkből nem került volna át rajtunk
Belső utunk fontos része, hogy megismerjük hiedelmeinket a korlátainkról, és képesek legyünk megváltoztatni azokat.
Hibázunk? Sebaj! A hibák hasznosak, mert erősítik a tapasztalatot.
" Én hittem benne, s mégsem úgy történtek a dolgok, pedig tényleg nagyon akartam "
Mi a baj ezzel? Az első kérdésem, hogy el tudjuk-e fogadni minden kétely nélkül azt, amit áhítottan vízionálunk? S itt a lényeg a kételyen és az elfogadáson van. Mielőtt messzemenő, többségében téves következtetést vonnánk