Most pedig nagyon fura dologról fogok irogatni.
Olyan, hogy érzelem, márpedig önmagában nem létezik / vagy mégis, de ezt most figyelmen kívül hagyjuk /. Miért gondolom ezt? Az érzelem egy kémiai termék, melyhez, hogy létrejöjjön, szükségeltetik egy indukátor, mely szervezetünk esetében lehet valamiféle érzékelés, de úgy vélem, látva az emberi reakciókat, a fő ludas, jellemzően a gondolat. Érzelmi képességünk önmagában egy adottságunk. Adottságunk, mégpedig azért , mert érzelmeink
Minden pillanat csak a jelenben" valódi" , csak a jelenben él. Ha elszalasztjuk monumentalitását, már csakis objektumként tekinthetünk rá, azaz a múlt tárgyává tehetjük. Ha ismerjük a tudatosságot, rápillanthatunk, elővehetjük, lubickolhatunk benne, de sosem lesz már "élő", mint akkor , mikor megérintjük, átöleljük, "ő" is odabújik hozzánk, s minden esetben, egyszerűen létrejön a szeretet , mely búvópatak, s csak arra vár, hogy felszínre bukkanjon.
"Az emberek közt az érzés a fontos, az összes többi háttérzaj."
Kicsit ízlelgessük az élet értelmét. A minap azon gondolkodtam,/ vélhetően azért mert olyan dolgok vettek körbe, amitől örömöm támadt/ hogy kézzel fogható cél nélkül igencsak ,mondjuk úgy, keservesek / de legalábbis üresek/ a mindennapok. De vajon mi is lehet a cél? Sokminden.
Azonban úgy gondolom mindannyiunk számára a legeslegfontosabb, hogy szeressünk és szeretve legyünk. Kivétel nélkül
Ha egy kicsit is fészkelődik valaki abban a karakterben amit éppen tanulmányoz, akkor „otthon” van, mert a zavar azt jelenti, magára talált.
A világ adott módon való látásának megtanulása a fixálódás folyamata.
A fixálódás genetikailag meghatározott működése , amely minden állat / s így az embereknél is/túlélési eszközeinek részét tartalmazza.
Ilyenkor valahol a háttérben marad egy belső tér, mely hatalmas, igen sötét, roppant
Egy kis összeg ismerve:
Azt már tudjuk, hogy mindenkinek a kedvenc témája saját maga.
Az hogy az ember hogyan látja a világot nem attól függ, hogy milyen a világ, hanem hogy milyen ő maga.
Mindannyiunknak van olyan része, mely eladja saját magát, hogy megsimogassák az egoját.
Nézzük meg egy kicsit az EGO kérdést:
Hogyan állíthatnám le egoista elmém működését? A téves azonosulás szokásszerű
Véleményem szerint látomásaink önmagunktól determináltak. Ugyanis mindig azt látjuk, amit látni akarunk. Tévúton jár, ki azt hiszi NEKI igenis küldetése van, s küldetése önmagán túlmutat, s az már-már " Istentől " való. Jó,jó... ha nem is" Istentől", de valami megfoghatatlan külső, hogy, felsőbb erőtől. Nos, ez a külső "erő" vagy nevezhetjük energiának, Minden Létezőnek, random módon pillanatokat teremt, melyek szilánkjaiból szépen megalkotjuk saját történetünket. - Apropó "Isten"!
Mi is a tudatosság?
A tudatosság szerintem alapfokon nem lehet más, mint megfigyelővé, azaz szemlélővé válni. Itt kezdődik minden. Hétköznapi értelemben szeretjük mondogatni, hogy tudatosak vagyunk, minthogy olykor-olykor " megfontoltan" ill. "átgondoltan" (legalábbis így gondoljuk) latolgatunk, vagy döntünk. Ezt nevezném hétköznapi tudatszintnek, melynek legnagyobb hibája, hogy abszolut mértékben korlátozza életünket.  
Vigyázzunk azokra az emberekre, akik szeretnek minket, mert ők az utolsók, akikből táplálkozhatunk, s megérezhetjük az élet ízét. Ők a mi municiónk.
Ők szólnak hozzánk akkor is , mikor már lemondtunk a figyelemről. Ezért vagyunk, figyeljük meg mi a fontos nekik, s tegyük ezt oly módon, hogy érezzék tekintetünket. Apró dolgok ezek, mégis evégett táncolunk leginkább késélen. Mert úgy tűnik, lassan eljön az idő, hogy bármit odaadnánk némi figyelemért.
Ha már coach vagyok, és beszéltünk itt mindenféle szenvedélyekről, azaz "bűnök"-ről - amiről megtudtuk, hogy erősen determinálják karakterünket, s feltehetően egész életünk, meghatározó akadályait is ezek a viselkedésminták okozzák - , akkor tekintünk rá egy kicsit másképp, egy igen érdekes szemszögből.
Most játsszunk egy kicsit a szavakkal, s azok jelentésével, minthogy ezen a téren, úgy gondolom, hogy vannak alapvető, ill. meghatározó
A fejlettségi fokok előrehaladtával látható, ahogy áttevődik az identitástudat az anyagról a testre, a testről az elmére, a megelőző dimenzióval való azonosság megtagadása, ill. az én központjának elmozdulása révén. Az elme lassan nem szubjektum, hanem objektummá válik, méghozzá a megfigyelő én, azaz a tanú objektumává.
NEUROZIS; miután létrejön egy viszonylag stabil egységes mentális ( fogalmi) én( 4 - 7ev ) képessé válik arra hogy elfojtsa, ill. leválassza magáról testi