Véleményem szerint látomásaink önmagunktól determináltak. Ugyanis mindig azt látjuk, amit látni akarunk. Tévúton jár, ki azt hiszi NEKI igenis küldetése van, s küldetése önmagán túlmutat, s az már-már " Istentől " való. Jó,jó... ha nem is" Istentől", de valami megfoghatatlan külső, hogy, felsőbb erőtől. Nos, ez a külső "erő" vagy nevezhetjük energiának, Minden Létezőnek, random módon pillanatokat teremt, melyek szilánkjaiból szépen megalkotjuk saját történetünket.  -  Apropó "Isten"!! "Isten" egészen biztosan nem kér tőlünk semmit, hisz létezéséhez, ha belegondolunk, semmiképpen nincsen ránk szüksége. - zárójel bezárva. Minden, amiről azt hisszük, hogy " jel " ( pl. egy üstökös az égen, pusztán csak egy ÜSTÖKÖS AZ ÉGEN...és semmi több.) pusztán egy pillanatnyi történés. Számtalan oka lehet minden történésnek, s hajlamosak vagyunk kiválasztani egyet, mely analóg vágyainkkal, holott, kismillió oka lehet annak, hogy az a csillag pont odakerült az égre. A helyzet sajnos az, hogy, a számtalan lehetőség közül, kiválasztjuk a számunkra legmisztikusabbat, legvarázslatosabbat, s már meg is született önnön nagyságunkra utaló megingathatatlan és példanélküli magyarázat. MERT!!! Nem azt láttuk , ami történt. hanem amit látni akartunk.

Miért is jött ez a gondolat? A jelenben is, mint a történelemben oly sokszor, egyének hajlamosak képzelgésüket küldetéstudattal aposztrofálni. Ezt én hibának tartom, s ezért e szösszenet.

Irományom nem összetévesztendő a teremtéstudattal, melyben jómagam is maximálisan hiszek, viszont annak alapja nem a képzelgés, hanem a tudatosság.  

P.S elképzelni valamit és képzelődni két teljesen különböző dolog!!!!!

Gondolj csak bele