Belső utunk fontos része, hogy megismerjük hiedelmeinket a korlátainkról, és képesek legyünk megváltoztatni azokat.
Hibázunk? Sebaj! A hibák hasznosak, mert erősítik a tapasztalatot.
" Én hittem benne, s mégsem úgy történtek a dolgok, pedig tényleg nagyon akartam "
Mi a baj ezzel? Az első kérdésem, hogy el tudjuk-e fogadni minden kétely nélkül azt, amit áhítottan vízionálunk? S itt a lényeg a kételyen és az elfogadáson van. Mielőtt messzemenő, többségében téves következtetést vonnánk
Azt szoktuk mondani, foglalkozzunk a jó dolgokkal. Ez tök jó, csak önmagukban a puszta élvezetek, örömök nem stimulálják azt a részünket, mely a fejlődésünket elsődlegesen szolgálja. Magyarán mondva erőfeszítés nélkül a tapasztalatból hiányzik az erős kötőanyag. Mindezen folyamatok kémiája mondatja velem azt, hogy foglalkozni kell azzal ami bánt, vagy csak zavar minket. Ugyanis ezek lesznek a homokszemek a gépezetben. S tudva lévő, hogy a homokszem a kagylóban gyönggyé válik.
A
A tudomány kimondja, hogy nem nyerhetsz ki semmilyen információt anélkül, hogy meg ne változtatnád a rendszer valamely fizikai jellemzőjét. Leegyszerűsítve, bármely megfigyelés hatással van a megfigyeltre. Érdemes rátekinteni minderre az önmegfigyelés kapcsán.
Gondoljunk csak bele!
Szeretnénk változni, s valahol valaki azt mondta nekünk, kezdjük mindig önvizsgálattal, azaz saját természetünk, viselkedésünk megfigyelésével. A jó hír, ha önmegfigyelésbe kezdünk, akarva akaratlanul változni
A körülöttünk lévő világot behatárolják az érzelmeink, hiedelemrendszerünk és az érzékszerveink által befogadott impulzusok. Ezen szűrők által engedélyezett / látott / kereteken belül tudunk csak létezni. Tapasztalatainkat e fenti felügyeleti rendszerek határolják körbe.
Mindezek meghatározzák azokat az eseménysorozatokat is melyek formálják személyiségünket, tudásunkat, s teljes megnyilvánulásunkat a világunkban.
S ha mindez lényegében adott, milyen lehetőségeink vannak a fejlődésre
A minap egy haragos ember kis városunkban felszállt a buszra, s többek számára érthetetlen módon, vélt vagy valós okokból kifolyólag, igen erős „kritikát” fogalmazott meg szinte minden közeli utastársával szemben. Majd egyszer csak, mint aki jól végezte dolgát, az -„ Ami a szívemen, a számon” – megjegyzéssel summázta dühöngését.
„Ami a szívemen, az a számon.”
Mint amikor a pitypang magjait belefújjuk a levegőbe, olykor szeretjük beleengedni a világba verbálisan a fölös energiáinkat
A felelősség terhe igen nagy.Talán ezért is gondoljuk azt,hogy bizonyos történések ellen úgysem tudunk tenni, hisz nálunk sokkal nagyobb erők mozgatják azokat. Tudjuk, hogy tehetnénk másképp is, de a könnyebb ellenállás felé mozdulunk, mivel a felelősség terhe megijeszt. A külső valóságunk/ minthogy a legegyszerűbb módon érzékelhető/ hiteink szerint determinált, holott tudnunk kéne , hogy igencsak illékony. Ahogy létrejött / azaz létrehoztuk / úgy , egy pillanat alatt meg is tud szünni. Meg
Megtanultuk felfedezni fizikai környezetünket, de igen csak az elején vagyunk belső utazásainknak, melyek rengeteg örömteli élményt tartogatnak számunkra. Mindeközben a saját valóságunkon keresztül úttörőként zakatolunk végig, ahol is mi teremtünk
Fejlődni mindenki szeretne. Ez olyan benső alapvetés , mely ha nem is tudatosul bennünk, a mélyen bennünk lévő valós énünk, azt szükségszerűen akarja.
Na de mai külső " valós világunkban" mit is nevezünk fejlődésnek? Jelenlegi gondolkodásunkban a tér -idő kontinuumot preferálva nem gondolkodunk másban , mint több tér elfoglalásában , esetleg annak időben történő kivetítésében. Térbeni terjeszkedésünk átvitt értelemben tuljdonképpen semmi másról nem szól mint anyagi fejlődésről. Erre
Kedves olvasó
Az volt az indíttatásom , hogy a SZABADSÁGRÓL folytassam tanulmányaimból feltörő gondolataimat, de minek okán teljesen véletlenül beleakadtam Bistey Zsuzsanna hasonló írásaiba, nem mondhatok mást, mint anno Virág elvtárs, azaz: " Vannak akik ezt jobban tudják..."...tehát jó olvasást és igyátok szavait
"A végzet tele van szabadsággal.És ezt meg kell értenünk: a szabadság kedvéért öltünk testet, és szorítjuk a fizikai testbe szellemünket, ami rendkívül kínos . De
Hogyan szabadulhatna meg gépezetünk a jelenlegi programozástól? Hát bizony az a minimum, hogy megértsük egymást. Azonban a jelenlegi helyzet az, hogy az emberek többségükben nem értik egymást, s ahhoz, hogy megértsék egymást, fel kell ébrednünk! Sajnos a helyzet mai világunkban egyre bonyolódik, hisz egyre jobban fel vagyunk "fegyverkezve" és a félreértések tovább mélyülnek. Nem jövendőmondásnak szánom, de amennyiben nem változtatunk, a hagyományos elképzeléseinken sok jóra nem számíthatunk