Mindezen viselkedések dinamikája sokkal jobban átlátható, ha a folyamatokat melyek generálják őket, kialakulásukban és összefüggéseikben strukturálisan összefésüljük.

A félelem és a szorongás is a veszélyekre adott érzelmi reakciókon alapszik. Mindkettőt kísérhetik testi érzések, mégis különböznek egymástól. Ha a félelem olyan témáról szól , melyet jól ismer, de nincs tárgya azaz nem kézzelfogható, szorongásról beszélünk. A félelem többször is arányban áll a veszéllyel, a szorongásnál azonban aránytalan a félelemre adott reakció. Természetesen a válaszreakció mértéke az adott kultúr-környezetben tapasztalható általános ismeretektől függ. Abban az esetben például, ha valaki a szakadék szélén áll és nem mer leugrani, már valós a félelem.

  Érzelmeink pontos meghatározását, pontosabban azok kialakulásának egzakt leírását, minthogy  a limbikus rendszerünk belső tapasztalatához tartoznak szervesen, hiába is kutatjuk, nem fogjuk megtalálni. Minthogy tapasztalati módszerekkel, külső megfigyelésekkel az emberi „belső terület” nem megközelíthető, így az, hogy érzelmeink a belső tudatossággal vannak-e összefüggésben, tudományos leírások nem bizonyítják. Azonban hiszem, hogy a limbikus rendszerrel rendelkező valónk „rész-egészeinek”/ atomok,molekulák,sejtek/ legbelső tapasztalatai a tulajdonképpeni érzelmeink, illetve azok tudatos átélése is ezen kis alkatrészeink megnyilvánulásain alapszik./ Ken W./” Az érzelmeket,csak belülről érezhetjük.”

 A probléma csak az, hogy a szorongás tüneteit érzékeljük, rejtett és szubjektív mivolta miatt, az okai rendszerint ismeretlenek számunkra. A szorongásról való lebeszélés, minden esetben kivétel nélkül értelmetlen próbálkozás. A mélységi beszélgetés, azaz helyzetpontosítás már célravezető lehet, minthogy a tünetek nem a valós helyzetnek szólnak.

Azért is fontos saját tipológiánk felismerése, hogy ok nélküli félelmeinket kiküszöböljük s a világgal, a lényegi dolgokkal kapcsolatos érzékelésünk letisztuljon. Láthatjuk, hogy habár tudattalanul, de a szorongás meghatározó szerepet játszik életünkben.

Visszatérve az enneagram 8-asokra például a tehetetlenség állapota óriási terheket ró rájuk, mivel mindezt elviselhetetlennek élik meg, s eltökélt szándékuk ,hogy a helyzetet uralniuk kell és elsődleges fontosságot nyer a hatalom kézbentartása. Szabályosan gyötörnék magukat, ha valamilyen puhaságukat vagy gyengédségüket fednék fel. A 6-osok történetesen titkon veszélyben érzik magukat, ha valamiféle irracionális erők elnyelik őket, mert tudati szinten nem tudják elviselni. Ilyenkor lázadnak. Nem véletlen, hogy kultúránk nagyrészt 6-os karaktert produkál.

Mellesleg az 5-ös és 7-es típusoknak is ellenérzése van az irracionalitás iránt.

Az önvizsgálat igen nagy kihívást jelent, hisz kevés dologtól ódzkodunk jobban, mint attól a ténytől, hogy bizonyos helyzetekhez másképp kellene viszonyulnunk.

A változtatás igénye vérünkben van, ám félelmeink és védekező mechanizmusaink bonyolult csapdájában nehéz felismerni, hogy nem feltétlen van mindenben igazunk.

 Figyelemre méltó, hogy az esetek döntő többségében azon érzelmeink generálják a legnagyobb katarzist, melyeket elfojtunk, elnyomunk vagy visszatartunk. Az adott testi komfort megváltoztatásához vagy akár a megkönnyebbüléshez, többnyire arra van szükségünk, hogy maximálisan átadjuk magunkat feltörő és sokszor nyomasztó érzéseinknek. Meg kell engedni magunknak , hogy érzéseinket teljes spektrumukban átéljük, s ezzel mintegy feloldhatjuk őszinte megnyilvánulásunk gátjait is. Esszenciánknak csodálatos mélységei lehetnek, amiket azonban hétköznapi egónk rendszerint ijesztőnek ítél meg s ennélfogva nem igazán szeretne szembesülni vele. Még pozitív érzelmeinket is hajlamosak vagyunk elfojtani, mi több ezekben az esetekben  a reakció fájdalom, szégyen, félelem, harag, mely érzelmek megtöltik hétköznapjainkat. A legtöbb esetben, ami a lenagyobb nehézséget okozza s egyben a legfélelmetesebb is , az a harag és a düh kifejezése.