Üdvözletem mindenkinek aki néha beleolvas irományaimba, közlöm, hogy visszajöttem és nem adom fel. Közel egy év telt el, s érdekes módon számomra mintha csak egy hónap lett volna. Sok minden történt bennem amit remélhetőleg gondolataim fejlődésében fogtok érzékelni. Nem tudom ,hogy a Belső Én mit művelt velem, de az biztos ,hogy tudatára ébredtem létének és elképesztő mindenhatóságának. Olyan jó lenne, ha minden ember tisztábban látná ki is ő és mi ebben a felelőssége. ...Na de folytassuk ahol abbahagytuk , s remélhetőleg sokakban elindul a hangya / ha hagyja /.

Szóval düh, félelem, és szeretetéhség.  Ezek a legalapvetőbb negatív érzelmeink, melyek amennyiben felülkerekednek átveszik a hatalmat, s az elme gyenge ahhoz , hogy kellően cenzúrázza őket. Habár próbálja elfedni ezeket gyengébb, s ha szükséges akár valótlan érzelmekkel is. Ilyenkor fordul elő, hogy amin valójában  kesergünk, az nem is a valódi ok, hanem egy általunk készített műprobléma. Ezért ne hidd el feltétlen az első érzelmet ami az eszedbe jut.

Ha tudatosan teljes erődből megéled a kétségbeesést, hidd el, hogy összeomlik, s a veszteség elviselhető. Ezt a helyzetet sokszor azért kerüljük, mert a szenvedéseinket már jól megszoktuk, ismerjük őket, sőt olykor hiányoznak nekünk. Hát igen, megint csak a rutinok.

Más ha megbántanak, más ha fenyegetnek, más ha félelmet keltenek bennünk. Gondoljuk át ezeket. Egy biztos: üzenetet hordoznak a számunkra !

Vagy mert leleplezik a játszmáinkat, vagy mert nincs szükségük a játszmáinkra. / a játszmákról még fogok beszélni /

Itt talán megfogalmazhatnánk jövőbeni célunkat: ami nem más mint az, hogy belső torlaszainkat ( saját tapasztalási stílusunkat ) felismerjük, és hagyjunk végre fel a saját magunk által kreált énkép védelmezésével, és azzal, hogy egy általunk fixált szemszögből szemléljük és alakítjuk az életünket.

folyt.köv