Ezt úgy is nevezhetjük, hogy: kialakult szerkezetünk.

Sok esetben meghatározza a testalkatunkat, termetünket, tekintetünket, arcberendezésünket,idegrendszerünket,érzékelési szokásainkat, s természetesen érzelmi alapmintáinkat.

A rossz hír, hogy típusunk, vagy stílusunk, ugyanaz marad életünk végéig. A jó hír, hogy ha felismertük, tudjuk kezelni, s rengeteget fejlődhetünk benne. Habár életünk során , különböző időpontokban felvesszük az összes különféle mintát. Ezt személyiségünknek köszönhetjük, hisz ha a helyzet úgy hozza meg kell felelnünk az adott élethelyzeteknek, s ennek mi sem lehet jobb módja minthogy szerepet játszunk / szerepet váltunk /. Ennek ellenére mindig van egy pont, valahol mélyebben, ahol rögzültünk, és ahol igazán otthon érezzük magunkat. Ez az a pont a tudatalattink külső peremén, amely  legmarkánsabban és sokszor  legdurvábban irányítja az életünket,többnyire anélkül, hogy azt észrevennénk. A legkorábbi, legfájdalmasabb élményünkből kialakult és megkövesedett réteg elrejti legértékesebb lényünket, de, egyben itt található legnagyobb tehetségünk is bizonyos élethelyzetekre. Amikor is ez  az ú.n. bensőnktől való kívül rekedés megtörténik, mi is kívülről tekintünk magunkra, ahogyan azt mások is teszik. Innentől azt másoljuk ami a külvilágban történik, minthogy befelé tekinteni fájdalmas , mellesleg a " legnagyobb bűnünkkel" is terhel minket. 

Tisztában kell lennünk azzal, hogy amíg az önazonosításunk téves, márpedig karakterünk kialakulásától mi más lehetne, nem tudunk feljebb lépni az alsó három energiaközpontunkról. Sajnos ez az alsó 3 csakra uralja az agyat, így gondolkodásunk is leragadt ezeknél a tudatközpontoknál. 

Minthogy innentől tapasztalásainkat az egónk fókuszálja, így a külvilág prioritásainál le is ragadtunk. 

Így a túlélőgép sorrendje: létfenntartás, élvezet, hatalom. Ehelyett : a szabadságnak, a tudatosságnak, és a szeretetnek kellene előtérbe kerülnie. Ezeken a szinteken ez is óriási lépés lenne.

Ezekkel van igazán dolgunk, s tudnunk kell, hogy a saját, személyes poklunkat nem kerülhetjük el ahhoz, hogy megismerjük mélyebb valós lényünket, esszenciánkat.

Mert a legnagyszerűbb értékeink mélyebben rejlenek. 

Egy esetleges kérdés mára: Mit értékelne jobban a környezetem?

folyt. köv.