Néhány gondolatnyit foglalkoznék a személyiséggel, hisz akárhogy is , de ez az amit kvázi alkalmazunk, s többnyire " tapasztalunk is. Mindezt azért teszem, mert kicsit könnyebb lesz megérteni a felszínt, s később azt, hogy mi is van alatta. 

Személyiségünk egész egyszerűen egy álarc / persona / , egy szerep , mely az esetek döntő többségében ural minket, s emiatt legtöbször azt sem tudjuk mit művelünk, azaz gépiesen éljük az életünket. Minden egyes alkotóeleme egy-egy élethelyzetre adott válaszunk. A személyiséget a hazugságok és a képzelődés kézenfogva táplálják. Különböző énjeink ellentétesek / ellenségesek/ egymással, emiatt olykor önmagunkkal sem vagyunk jóban. Látni lehet az embert szerepeiben / saját repertoárjában /, hogy sok-sok szituációban mennyire korlátolt. Ha ezekből kizökken, zavarban érzi magát, és mindent elkövet, hogy visszajusson a komfortzónájába, s így megszűnik a kellemetlenség érzése.

A személyiség kialakításában igen nagy szerepet játszik a gyermekek " ellenálása" az őket körülvevő emberekkel azaz környezettel szemben / itt alakul ki a karakter is /. Különböző erőfeszítéseket tesz, hogy azt, ami a "sajátja", azt elrejtse előlük. A személyiség azt látja amit szeret és ami nem zavarja az életét. Így ami az esszenciánk, azt sikerül a karakter-vonalunk alá temetni, s Isten ments hogy valaki hozzáférjen.

Miért is kanyarodtam el a személyiségre? 

Mert a személyiség bizonyos fokú fejlettsége elengedhetetlen az önmagunkon való munkához. Lássuk meg a különbséget a mechanikus és a tudatos között.

Az ébredés akkor kezdődik, amikor az ember felismeri, hogy nem tart semerre, és azt sem tudja merre menjen. Az első lépés a megoldáshoz, a probléma felismerése.

folyt.köv.