Ezen gyökérpontjaink nemcsak minket érintenek, de környezetünk visszatükröződését és kapcsolatainkat is nagyban meghatározzák. Ezért is van az, hogy kapcsolatainkban szinte kivétel nélkül mindig ugyanúgy sérülünk meg. Ezen meghatározó alapminták / azaz önmagunk / megértése lehetőséget ad arra, hogy meglássuk egónk gépies voltát, s felfedezzük a lelkünkben mélyebben zajló folyamatok miért-jét .
Egyedülálló egyéniségünk, valójában egy kiszámítható viselkedésminta. Például, ha felfedezzük, hogy mindegyikünk egy kicsit másképp működik, /s ez ellen nem nagyon tudunk tenni/ , a kapcsolatainkban sokkal könnyebben megbocsáthatunk a másiknak. A mintáink felismerésének folyamatában el kell kezdenünk összehangolni a" tudatos "énünket / ami sajnos nagyon gyerekcipőben jár / , a tudattalanunkkal és a központi " benső / valós / énünkkel.
Hogy is néz ez ki?
Először is van a belső énünk mely tapasztalásai által teremti s egyben ismeri meg önmagát. Na ez az a részünk melyről sajnos fogalmunk nincsen, sőt nem is igazán tudjuk, hogy létezik. Aztán jön a tudattalanunk. pl. Jung idejében rájött arra, hogy a" sötét oldal " kategóriáját ne a tudatalattink kapja, hanem ez csakis az egónk háza táján keresendő. A kifejezés méltatlan, megfogalmazását tekintve hamis, hisz nemhogy " tudattalan", de az igen csekély, olykor- olykor megcsillanó tudatosságunk is kizárólag ebből a rétegből merítkezhet. Mellesleg a teljes tudatunk 90%-át tartalmazza. Eddig a lényegi rész, melyet nem igazán ismerünk, s most jöjjön következő réteg, mely eredetét tekintve tulajdonképpen nem is " mi " vagyunk. Ez a karakter, ami azon legmélyebb rétegünk, melynek nincs kapcsolata a valós énünkkel. Témánk döntő része ezt a réteget fogja behatóbban taglalni. És végül jöjjön a legkülső réteg, a hőn dédelgetett személyiségünk, mely, csak hogy tisztában legyünk vele, olyannyira instabil, szinte bármely pillanatban képes változni, ha azt a külső környezet úgy kívánja.
Itt ismét előszeretettel használjuk a tudatos én kifejezést, melyet a szóhasználaton kívül, egyáltalán nem ismerünk, de mégis azt mondom, hogy igenis / hál' Istennek / van létjogosultsága. Abban a pillanatban , ha a tudatos én észreveszi, hogy az élet másból is áll mint amit látunk, beszélhetünk tudatosságról. Ezzel kapcsolatban, hogy ez hogyan is nyilvánul meg a hétköznapokban, még bízom benne értkezünk. Pl. hogy miért nem vagyunk semennyire tudatosak.
folyt.köv