A minap egy haragos ember kis városunkban felszállt a buszra, s többek számára érthetetlen módon, vélt vagy valós okokból kifolyólag, igen erős „kritikát” fogalmazott meg szinte minden közeli utastársával szemben. Majd egyszer csak, mint aki jól végezte dolgát, az -„  Ami a szívemen, a számon” – megjegyzéssel summázta dühöngését.

„Ami a szívemen, az a számon.”

Mint amikor a pitypang magjait belefújjuk a levegőbe, olykor szeretjük beleengedni a világba verbálisan a fölös energiáinkat, gondolván, hogy azok majd jól megteszik a maguk dolgát. És sokszor még büszkék is vagyunk rá. Miért is? Ha belegondolunk, sajnos az esetek döntő többségében mindez nem feltétlenül jóindulatból ered. A probléma az, hogy a viselkedésminta alapja a saját valóságunk tükörképe, melyhez egy ilyen és ehhez hasonló akcióval csak újabb negatív adalékot teszünk hozzá.

A szókimondás hasznos dolog, amennyiben asszertivitásból fakad. Mit értek ez alatt? A helyzetet átgondolva élek a jogommal, hogy az igazság érdekében kinyilvánítsam gondolataimat s helyreállítsam azt az egyensúlyt, mely mind a saját, mind a másik ember számára üdvözítő lehet. Úgy gondolom, igazam van.

De mi is az igazság? Az igazság csak megértés útján jöhet létre. Ha nem értünk egyet, sohasem érthetjük a másikat. Ha pusztán csak jól megmondom a véleményemet, mely csakis a sok-sok saját érzelmi mintán alapulva olyan amilyen, az adott szituációban csak meddőséget okozhat.

Tehát: Ha kinyilvánítasz vagy reflektálsz valamire, célod a megértés legyen, mert a fejlődés záloga csakis ez lehet.

Ha mindez nem megy, szólj, segítek!